A fővárosiak körében kedvelt Visegrád-Nagyvillám sípálya kivételesen
jó szezont tudhat magáénak. Gutbrod Rezső barátunk, a Duna-parti
"síterep" lelkes üzemeltetője megosztotta velünk gondolatait - és
húsvéti síelésre csábított.
Így
visszatekintve szinte el sem akarom hinni, de már 2010. november 27-én
nyitottunk, a szinte meglepetésszerűen érkezett 20-25 cm friss hóra. Az
érkezését persze előre jelezték, de az előző napon még a késő őszi
napsütésben a gyepsípálya zöldjét nézve valószínűtlennek tűnt, hogy
másnap már minden fehér legyen. Reggel a Duna mellett csak havas eső
esett, "Hát, a gyepsínek annyi, a sízéshez meg éppen kevés lesz ez a hó,
legfeljebb ott van a műanyag pálya, rajtunk nem fog ki az időjárás!"
gondoltam. És akkor jött a meglepetés: 16 éve üzemeltetem a pályát, de
ilyenben még nem volt részem. Szinte csak a pálya alatti utolsó
kanyarban kezdett el nőni a hóvastagság, de hogyan? Mintha hófalba
ütköztem volna, csak a jelentős lendületnek köszönhető, hogy felértem a
pályáig. Szerencsére 2 felvonónk, a műanyag pályának és a gyepsínek
köszönhetően azonnal hadrafogható volt, így nem is akármilyen szűzhavas
szezonnyitó lett a végeredmény.
Azt hiszem ha később visszagondolok erre a szezonra, mindig is erre
fogok emlékezni. És hogy miért? Mert bár hóágyúink vannak, azért mint
minden rendes télszerető ember, én is a természetes hóban hiszek, az az
élmény semmivel nem pótolható!
A hóágyúk persze csodákra
képesek, és az egyre hószegényebb teleken a jó minőségű pályákat már
csak ezekkel lehet produkálni, de a természetes környezet hómentessége
sokakat visszatart attól, hogy elinduljanak síelni. Ezt ezen a télen
nagyon meg is éreztük. A pályánk 80 napig volt nyitva, ami egyértelmű
rekord Visegrádon. Végre az ünnepek alatt is működtünk, de a rendes,
vastag természetes hó valahogy nem akart megérkezni, a nagypályánk
egyszer sem volt nyitva. Ez persze nem panaszkodás akar lenni, nekünk az
a feladatunk, hogy ne csak akkor induljanak el az emberek síelni, ha
saját lakókörnyezetükben is "tél" van. A pályákon gyakran ideális sízési
feltételek vannak olyankor is, amikor pl. Budapesten már szinte tavasz
van. Pedig hány sízést szerető ember is van hazánkban? Persze tudjuk, ez
a pálya nem nagy, ideális viszont a sízést és a snowboardozást
kezdőknek, hiszen ők még ezekre a "hegyekre" is félve néznek fel.
És
hol vannak az igazi sízők, boardosok? Aki igazán szereti a telet és a
mozgást, az nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a testközeli lehetőséget,
ha mégoly kicsi is. A rendszeres mozgás, főleg télen rendkívül fontos,
és persze a jó levegő is. Itt nem az a cél, hogy valaki "agyonsíelje"
magát -sok kicsi sokra megy! Nálunk munka után is lehet síelni, minden
nap este 10-ig!
Persze nekünk is fejlődnünk kell, dolgozunk a
pályák fejlesztésének lehetőségén, és a minél rugalmasabb bérletrendszer
bevezetésén. Többet fogunk reklámozni is, így reméljük egyre többen
fognak kilátogatni hozzánk a következő szezonban, és nem csak az ideális
hétvégeken. Várjuk a szezonnal kapcsolatos észrevételeket. Már a
honlapunkon is elérhető a kérdőívünk, melyet reméljük, utólag is minél
többen fognak kitölteni. Amennyiben egy kis ihletre vágynak, honlapunkon
a téli weblapra kattintva kicsit nosztalgiázni is lehet egy-egy
melegebb napon.
Még egyszer: köszönjük mindenkinek a látogatást,
amivel egyben hozzájárultak jövőbeni terveink megvalósításához is.
Találkozunk a következő szezonban...azaz ezen a hétvégén, a gyepsí
szezonnyitónkon!
A sípályák ugyanis újra zöldbe öltöztek, és nem
szeretnénk ha az igazi sízők és boardosok ebben a télig hátralévő rövid
időben is mozgás nélkül maradnának. Már a madarak is dalolnak, ami
igazán különlegessé teszi ezt az élményt. Ha még nem próbáltad,
húsvétvasárnap és -hétfőn délután 2-től 6-ig kint leszünk a pályán, a
felvonó és pályahasználat ingyenes lesz, és lehet gyepsíket bérelni.
Normál sícipő, bot és némi, akár görkoris vagy biciklis védőfelszerelés
ajánlott. Helyben is tudunk adni cipőket és botokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése